Ma 55 éves Növényi Norbert!

Nyomtatás
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

Polyák Imre és Növényi NorbertOlimpiai bajnok birkózónk a mai napon ünnepli 55. születésnapját. Ez alkalomból álljon itt egy közel sem teljes összefoglaló sportolói karrierjéről.

Sportágunk büszkesége, a sokoldalúságáról híres Növényi Norbert (eredetileg Nottny-Növényi Norbert) Budapesten született, 1957. május 15-én.

3 éves korában kezdett sportolni.Nevelőegyesülete a Budapesti Spartacus volt, majd 1975-1980 között az Újpesti Dózsa színeiben szerepelt. Innen visszaigazolt a Spartacusba, ahol 1984-ben fejezte be birkózó pályafutásának első szakaszát. A felnőtt mezőnyben 1977-ben tette le névjegyét, az országos bajnokságon szerzett bronzérmével.

Világversenyen 1979-ben mutatkozott be – ahol a visszavonult Hegedűs Csabát kellett pótolnia. A bukaresti Európa-bajnokságon és a San Diegó-i világbajnokságon is csak a svéd Frank Andersson tudta megelőzni őt.

1980-ban a moszkvai olimpián az első három fordulóban ellenfeleit tussal győzte le, melyet újabb három győzelem követett és így megnyerte az olimpiai bajnokságot. 1981-ben a göteborgi Eb-n a hetedik helyen zárt, majd egy vírusos fertőzés miatt a vb-n nem tudott elindulni.

A következő évben a katowicei vb-n és a várnai Eb-n helyezetlenül végzett. 1983-ban visszaküzdötte magát súlycsoportjának elitjébe. A budapesti Eb-n 4. helyezett lett a vb-n pedig bronzérmet szerzett. A Magyarország által is bojkottált Los Angeles-i olimpián nem volt lehetősége elindulni, majd 1985-ben befejezte birkózó pályafutásának első korszakát. A sportolástól nem szakadt el, kickbox-versenyzőként tért vissza a küzdőtérre, ahol egy Eb- és vb- aranyat szerzett. 1992-ben újra birkózóként bukkant fel. Az FTC versenyzőjeként 100 kg-ban kiharcolta az olimpiai részvételt, ahol 7. helyezettként zárt.

Pályafutása során birkózásban hét felnőtt bajnoki címet szerzett (1979-1984 90kg, 1992 100kg)

2009. január 17-én 52 évesen az MMA-ban megszerezte a WFCA nehézsúlyú világbajnoki övét.

Az aktív versenysportolói pálya lezártával sem távolodott el a sporttól; a Magyar Látássérültek és Mozgáskorlátozottak Sportszövetségéneknek elnökeként és a Növényi Norbert Sportakadémia és Sport Egyesület keretei között sportmenedzserként és oktatóként tevékenykedik.

Sporttársaink nevében ezúton kívánunk sok erőt, jó egészséget és további sport sikereket a következő 55 évre!

A magyarbirkozas.hu szerkesztősége