Módos Péter ezüstérmes, Deák-Bárdos Mihály bronzért birkózhat!

Nyomtatás

Európa-bajnokság, Belgrád. 5. versenynap: kötöttfogás 55, 60, 96, 120 kg. Furcsa döntőt vívott Módos Péter az azeri Elcsin Alijevvel. Már csak két másodperc hiányzott a harmadik menetben, hogy versenyzőnk kivédekezze a térdelő helyzetet, amikor az azeriek challenge-et kértek szabálytalan menekülésre. És a bírók a javukra döntöttek!... Deák-Bárdos Mihály az elődöntőben kikapott a török Kayaalptól, és bronzért birkózhat. Rizmajer György kikapott a vigaszágon.

LEGÚJABB: Gáspár Tamás, a szövetség igazgatója telefonon jelentkezett Belgrádból. Elmondta, hogy az Európa-bajnokság számítógépes rendszere lefagyott, így hiába várja az eredményeket a kontinens.

Miután a birkozoszov.hu saját tudósítást csak hivatalos eredmények alapján készít, a mai napon folyamatosan az MTI jelentéseit tesszük közzé olvasóink tájékoztatására.

Az MTI jelenti:

„Deák-Bárdos Mihály a selejtezőben a svéd Eddy Bengtssont, a legjobb 16 között pedig az olasz Rocco Daniele Ficarát verte nagyon magabiztosan, egyaránt két menetben. A tavalyi Eb-n bronzérmes, már biztos londoni olimpiai indulónak számító Deák Bárdos így készülhet a negyeddöntőre. A nap másik két magyarja közül a szintén londoni kvótás, 55 kg-ban érdekelt Módos Péter villámgyorsan, mindkét menetben gyorsan 6:0-ig jutva búcsúztatta a szerb Kristian Gazdagot, a nyolcaddöntőben pedig a kétszeres junior világbajnok bolgár Alekszandar Kosztadinovval csap össze. A 96 kg-os Rizmajer György szintén nyerni tudott a selejtezőben, a finn Timo Kalliót, a nyolcaddöntőben azonban kikapott a tavaly Eb-ezüstérmet nyert, világbajnoki hetedik örmény Artur Alekszanjantól. A magyar birkózó akkor folytathatja majd a vigaszágon a küzdelmeket, ha legyőzője a fináléig menetel.”

Az MTI jelenti 17 óra 30 perckor: „Deák Bárdos a negyeddöntőben a litván Mindaugas Mizgaitisszel mérkőzött, és három menetben nyert. A Deák Bárdoshoz hasonlóan már olimpiai kvótás Módos a selejtezőben aratott sikere után a nyolcaddöntőben a kétszeres junior-világbajnok bolgár Alekszandar Kosztadinovval vívott nagy meccset, amelyet végül három menetben nyert meg, majd a négy közé kerülésért a moldovai Victor Ciobanuval csapott össze. A mérkőzés nyögvenyelős volt, ám Módosnak sikerült három menetben legyűrnie riválisát. A 24 éves magyar sportoló az elődöntőben az orosz Mingijan Szemjonovval találkozik.”

Az MTI jelenti 18 óra 40 perckor: „A kötöttfogásúak 55 kg-os kategóriájában szereplő Módos Péter bejutott a döntőbe, míg a 120 kilósok között érdekelt Deák Bárdos Mihály a bronzéremért mérkőzhet a belgrádi birkózó Európa-bajnokság szombati versenynapján. Módos az elődöntőben óriási csatát vívott az orosz Mingijan Szemjonovval. Az első menetet a magyar, a másodikat viszont az orosz nyerte meg, így a harmadik szakasz döntött. Abban egészen a végéig nem született pont, következett a sorsolás, ami az orosznak kedvezett, ő védekezhetett térdelőhelyzetből, ám Módosnak sikerült megpörgetnie, így készülhet a fináléra. A 37 éves, ötszörös világbajnoki ezüstérmes, 2001-ben Eb-győztes Deák Bárdos a török Riza Kayaalppal találkozott a négy között, s két szoros, 1–0-ra elveszített menetben maradt alul. Ezzel a tavalyi Eb-n harmadik magyar nehézsúlyú a bronzéremért mérkőzhet a 19 órakor kezdődő éremcsatározások során. A kötöttfogásúak 96 kg-os kategóriájában szereplő Rizmajer György a vigaszág második körében kikapott, így kiesett a belgrádi birkózó Európa-bajnokság szombati versenynapján. Rizmajer két menetben maradt alul az ukrán Szerhij Rutenkóval szemben.”

A sorsolás

55 kg (20 induló)
Módos Péter (17) az idei Magyar Arany Nagydíjon tízedikként végzett szerbiai Gazdag ellen mutatkozik be.

Péter helye a sorsolási táblán:

17 – Módos Péter
18 – Gazdag Krisztián (szerb)

19 – Alekszandar Kosztadinov (bolgár), 2007 és 2008 junior világbajnoka, az idén sorrendben harmadszor lett első a Dan Kolov-Nikola Petrov-emlékversenyen
20 – Federico Manea (olasz), 2006-ban 5. volt a szombathelyi junior Eb-n, amelyet Módos nyert meg. Manea a felnőtt-világversenyeken még nem jutott az első tíz közé

A folytatásban horvát, izraeli, moldovai vagy görög ellenfél következhet. Közülük a horvát Ivan Lizatovic kerülhet ki legjobbként, tavaly Mediterrán-bajnokságot nyert, az Eb-n a 11. helyen végzett.
Az elődöntőben a román Virgil Munteanu jöhet, aki 2009-ben 5. volt a vb-n, majd a következő évi világbajnokságon Péter három menetben legyőzte, és ötödik lett, míg a román a 12. helyen zárt.
Szóval, jöhet Munteanu… De nem ő jön. Hanem az orosz Szemjonov, és nekem az az érzésem, hogy a Módos elleni mérkőzése afféle előrehozott döntő lesz Belgrádban. Mingijan Szemjonov újonc az orosz csapatban, s a vele kapcsolatos reményeket az idei Poddubnij-, majd pedig az isztambuli Vehbi Emre-emlékversenyen aratott győzelme táplálja.
A másik ágra került az azeri, a grúz, az örmény és a török szereplő, bár nem mind első ember hazája válogatottjában.

60 kg (26)
Magyar szereplő nincs.

96 kg (24)
Rizmajer György (14) a finn Kallio ellen kezd. Az ellenfél 2007-ben junior Eb-ezüstérmes volt (84 kg), 2008-ban a felnőtt Eb 9. helyezettje; azóta nem jutott el világversenyre

György helye a sorsolási táblán:

13 – Timo Kallio (finn)
14 – Rizmajer György

15 – Sinisa Hogac (horvát), tavaly Mediterrán-bajnokságot nyert, februárban harmadik volt Szombathelyen
16 – Artur Alekszanjan (örmény), 2010-ben junior-vébét nyert, 2011-ben második volt az Eb-n, hetedik a vébén

A folytatásra a török Ahmet Tacyildiz, 2007 és 2008 junior-világbajnoka várható, aki 2008-ban a felnőtt Eb-n Kiss Balázst is legyőzte. A török fejlődése lelassult a villámrajt után. 2010-ben még indult a vébén (14. lett), de azóta sincs kiemelkedő eredménye. Mégis mellette szól az esély a négyesből való továbbjutásra, mert az elvileg legerősebb vetélytárs, az ukrán Szergij Rutenko 2000-ben nyert junior-vébét a 84 kg-ban, és nagy meglepetés, hogy visszakerült a válogatottba.
Az elődöntőbe vagy az orosz Rusztam Totrov, vagy a svéd Jimmy Lidberg érkezhet ellenfélként. Ezt egymás között hamar eldöntik, mivel már a selejtezőben összecsapnak. Totrov a tavalyi vébé bronzérmese, Lidberg pedig kétszeres vb-második; 2009-ben Kiss Balázs győzte le a döntőben.
A másik ágon az azeri, a bolgár és a lengyel szereplő a legesélyesebb arra, hogy a fináléba jusson. Klasszis nincs közöttük.

120 kg (23)
Módos Péter és Rizmajer György sorsolásának értékelésekor arra jutottunk, hogy versenyzőink a nehezebb ágra kerültek. Ugyanez a megállapítás érvényes Deák-Bárdos Mihályra. A felső ágra sorsolt nyolc versenyző közé került az orosz olimpiai, világ- és Európa-bajnok Haszan Barojev, utána elvileg az a bolgár Ivanov következik a rangsorban, akit a magyar Európa-bajnok valószínűleg még tíz év múlva, álmából felébredve is megver.
Ezzel szemben az alsó ág tizenkét szereplője más minőség. Közöttük van az örmény Jurij Patrikejev, aki pályafutása során orosz, majd örmény színekben is két Eb-t nyert, olimpiai bronzérmes, továbbá a török Riza Kayaalp, a tavalyi világbajnok. Könnyebbség a többieknek, hogy ők ketten már a selejtezőben megmérkőznek…
De most térjünk vissza a megszokott mederbe!
Deák-Bárdos Mihály (11) selejtezőt birkózik Leif Eddy Bengtsson ellen. A 33 éves svéd 1996-ban második lett a junior-vébén, 1999-ben pedig megnyerte a korosztály Európa-bajnokságát. Két olimpián indult: Sydney-ben 10., majd Athénban 12. lett. 2004 óta nincs jegyzett eredménye. Aztán 2010-ben második, tavaly pedig harmadik lett a grappling-világbajnokságon. És most visszatér a birkózószőnyegre.

Bill helye a sorsolási listán:

9 – Rocco Ficara (olasz), 2006-ban ötödik, 2010-ben nyolcadik volt az Eb-n

10 – Leif Eddy Bengtsson (svéd)
11 – Deák-Bárdos Mihály

Minden bizonnyal az észt Heiki Nabi lesz a következő ellenfél. A 96 kg 2006-os világbajnoka két éve lépett át a nehézsúlyú mezőnybe. Deák-Bárdos Mihály két Eb-n is legyőzte, viszont Nabi nyerte februárban a szombathelyi Nagydíjat, igaz, a magyar Európa-bajnokkal nem találkozott.
Az elődöntőbe minden bizonnyal a már emlegetett Patrikejev – Kayaalp mérkőzés győztese jut el, mert mindketten esélyesebbek a lengyel, fehérorosz, román, illetve grúz vetélytársnál.

Forrás: MBSZ