A nép körében a birkózás iránt mindig nagy volt az érdeklődés. A birkózókban az emberi erő és ügyesség megtestesítőit látták. A nagy érdeklődés folytán kialakult a hivatásos birkózás, amely kenyérkeresetet, megélhetést biztosított művelőinek. A hivatásos birkózók mérkőzései a városok terein, majd a cirkuszokban nagy látványosságnak számítottak. De helyet kapott a cirkuszi birkózás még királyi udvarban is. Mátyás király udvarában többször volt a. hivatásos birkózók között verseny. A cirkuszi birkózás népszerűsége mindinkább növekedett. A páros viadalokból kialakultak a sok résztvevővel rendezett versenyek. A hivatásos birkózás a múlt század második felében érte el fénykorát.
Európában a kötöttfogású birkózást, Amerikában pedig a szabadfogásút űzték a hivatásos birkózók. Sok kiválóság akadt közöttük, akiknek az amatőr birkózás is sokat köszönhet. Az orosz Iván Puddobnyij, az észt Georg Hackenschmidt, a lengyel Ulászló Pytlasinszky, a francia Paul Pons, az amerikai Frank Gotch és a magyar Czája-testvérek kiemelkedő alakjai voltak a hivatásos birkózásnak.
Később a hivatásos birkózás élelmes vállalkozók üzletévé vált. Erkölcsi alapját, sportértékét teljesen elvesztette. A mérkőzések előre megbeszélt látványossággá süllyedtek.
1830 körül megjelent Magyarországon Jean Dupuis francia díjbirkózó, aki mutatványaival és mérkőzéseivel nagy sikereket aratott. Wesselényi Miklós báró feljegyezte naplójában, hogy Dupuis egy Leida nevü nővel is megküzdött, (erről egyébként Jókai is írt egy regényt) és a báró, aki minden "modern" sportnak, így a birkózásnak is nagy híve volt, ajánló levelet adott Dupuisnek, aki ettől kezdve hosszú ideig a budai színpadon és a Horváth kertben lépett fel.
A verseny szabályai egyszerűek voltak:
1. A "meggyőzött" ellenfél a hátán feküdjön
2. Gáncsvetés, ütés, csípés, harapás, tilos, az öv megragadása megengedett,
3. A támadás csak egész tenyérrel történhet, körmök levágandók.
4. Ha negyedóra alatt nem győz egyik versenyző sem, a küzdelmet abba kell hagyni és másoknak kell helyet adni.
1847-ben egy Krosso Henrik nevű porosz birkózó kihívta Dupuist, aki azonban miután legyőzte Walter János pesti mészárost és Telitsch Ferenc dunai matrózt, földhöz vágta Krossót is.
1858. A Toldi névről minden magyarnak az erejéről híres Miklós jut az eszébe, pedig volt egy másik erőművészünk is, Toldy János "professzionátus birkózó", aki huszonöt évig kenyeret és hírnevet tudott szerezni "birok-művészetével". A bozontos, nagy hajú "magyar Sámson" 1858 tavaszán a híres Beleznay-kertben – ahol Clair sportiskolája működött – többször is fellépett társulatával és a birkózáson kívül olyan kunsztokat is bemutatott, hogy „a levegőben fejjel lefelé függve, a földről egy eleven lovat volt fölemelendő.”
Jókai Mór a Kakas Márton 1859-es naptárában egy hosszabb poémát is írt Toldyról, aki egy év múlva az olasz Maramaldi nevű pankrátorral birkózott a városligetben.Erről így írt Jókai:
Mi a Neved? Toldy János.
Hát te másik? Maramaldi.
No – megmondom apátoknak!
Megálljatok; majd kikaptok.
Hát nektek verekedni kell?
Olasz, magyar, egymás ellen!
És még pénzért verekszenek!
Nem szégyenlitek magatokat?
Két megjegyzés kívánkozik ide. Az egyik: Jókai azért prózában valahogy jobb volt. A másik pedig: Maramaldi neve nem véletlenül hangzott olyan hasonlóan az akkor népszerű Garibaldiéhoz, mert Toldy János – "Viator" (alias gróf Eszterházy Miksa újságíró a Herkules címû sportlapban) arról tudósít az 1800-as évek végén, hogy Budapesten a Hungária AC próbaképpen rendezett a Duna-parton egy "ölre birkózó versenyt", de az érdeklődés hiányában csúfos kudarcba fulladt. Az akkori birkózást kedvelő nagyérdemű inkább a cirkuszokban beinduló professzionalista, olasz-francia stílust kedvelte, amelynek a késõbbi (1920-1930-as években) legkiválóbb hazai művelői a Czája testvérek voltak.
Czája János és József Párizstól Szentpétervárig számos világbajnokságon vettek részt, s többszörös világbajnokok voltak. Ők és társaik terjesztették el Magyarországon az úgynevezett görög-római klasszikus birkózást. A magyar Weigand János és a lengyel származású, művésznevén Czigányevics Zbysko, valamint a Czája testvérek voltak a hazai amatőr birkózók első edzői is. Első olimpiai birkózóbajnokunk, az MTK kiváló versenyzője, Weisz Richárd (London, 1908. kötöttfogás, nehézsúly) is tőlük tanulta a birkózás fogásait.
1880 után hivatásos francia birkózók jönnek Pestre: Robinetti, Hasson és társai. Ők terjesztették el a görög-rómainak titulált kötöttfogású birkózást, amelyet aztán széles körben utánozni kezdtek a fiatalok. Egyre másra alakultak a birkózó körök. Az első magyar amatőr birkózók: Réthy Menotti és Schwartzmayer Lajos sokat tanultak a francia profiktól, és 1893-ban már erősen készültek a nyár folyamán megtartandó nemzetközi, osztrák magyar mérkőzésre.
1900. A századfordulón már nagy divat volt hazánkban a birkózás. 1900-ban rendezték az első professzionista birkózóbajnokságot és az MTK védnöksége alatt a súlykategória nélküli bajnokság is kezdetét vette, amit Weisz Richárd – későbbi olimpiai bajnokunk – nyert meg. A sport Világ így írt az erős emberek sportjáról: A „birkózás ma Budapesten ki van tűzve a napirendre".
A kardvívás mellett a birkózást tartjuk a legmagyarabb sport nemnek, melynek régen volt ellenségei ma már gimnáziumi ifjakat birkóztatnak s elismeri mindenki, hogy a birkózásnál általánosabban fejlesztő testgyakorlat alig létezik.
De nemcsak a szőnyegen gyúrták egymást a legények, hanem a cirkuszok porondján is. Egyik neves cirkuszi birkózónk Czája József, a híres cirkuszalapító erőművész volt. Egyszer a Beketow Cirkuszban fellépő profi birkózót hívta ki birokra, akit "Ciklop, a bikaölő angol" néven hirdetett a plakát. De Ciklop – meglátva a magyar óriást – nem mert kiállni, csendben felöltözött és meglógott a vészkijáraton át …
CZÁJA A VASAT HAJLÍTÓ
A Czája-fívérek (József, Bertalan, Gusztáv és János) a XIX.-XX, század fordulóján Magyarország leghíresebb professzionalista birkózói voltak. Népszerűségük hatalmas volt, újságcikkek sokasága foglalkozott eredményeikkel, bemutatóikkal.
A professzionalista birkózás ebben az időszakban a tényleges sportágakhoz tartozott, s bár a bemutatókat, versenyeket általában cirkuszokban rendezték, azok nem a cirkuszi program részei voltak, az emberek sportversenyként tartották számon (pl: világbajnokságként) ezeket az eseményeket. A díjbirkózók Európa nagyvárosait járták és hatalmas sikert arattak a kíváncsi közönség előtt. Különösen nagy respektje volt a birkózásnak Szentpétervárott, a cári udvarban, ahol például Czája János, aki a Czája fivérek közül a leghíresebb lett, még a híres orosz birkózóval, Poddubníjjal is megmérkőzött és így nem csoda, hogy talán a kor legnépszerűbb sportsztárjává vált.
Czája János 1877-ban született. Testvéreivel együtt a birkózás nagy rajongói voltak és minden alkalmat megragadtak, hogy kedvenc sportjukat gyakorolják. Czája nem volt óriás termetű, 78-80 kiló volt a versenysúlya, de nálánál 40-50 kilóval nehezebb ellenfelekkel is kiállt. És nem sikertelenül.
Akkoriban egy-egy mérkőzés sorsát nem pontozással döntöttek el, hanem megállás nélkül addig tartott, míg az egyik versenyző kétvállra nem került, vagy fel nem adta. Így órákig, sőt akár egy teljes napig is tartott néha a küzdelem.
Közben kezdett kialakulni az amatőr sport, és Czája, aki nemegyszer pénzdíjas meccseken is indult, hamarosan professzionalista, hivatásos birkózó hírébe keveredett. Ez nem zavarta volna, ha nem elmarasztalásként, szemrehányásként emlegetik. Ezen azonban úgy felháborodott, hogy ettől fogva valóban átállt profinak. Házassága révén Európa ismert cirkusz vállalataival (Barum és Kocska) került kapcsolatba, ez alapozta meg anyagi hátterét. Életét azonban teljesen a profi birkózás töltötte ki, a cirkuszvállalkozás irányítását menedzserekre bízta. Birkózó tudását világszerte elismerték.
Hatszor nyert profi világbajnokságot: 1910-ban Szentpétervárott, 1911-ben Isztambulban, 1912-ben Bécsben, 1913-ban ismét Szentpétervárott, 1920-ban Isztambulban és 1924-ben Münchenben. A család anyagi helyzete lehetővé tette, hogy ő maga is rendezzen profi birkózó versenyt. 1929-ban kibérelte a budapesti Fővárosi Nagycirkuszt. Ekkor azonban már Európában hanyatlóban volt a profi birkózás, s az amatőr birkózó sport nagyobb tömegeket vonzott Magyarországon is. A gazdasági világválság alatt (1929-33) vállalkozása tönkrement, ezért újra kezdte birkózó pályafutását. Nehéz körülmények között, de újra szép sikereket ért el. 1937 március 21-én ismét kibérelte a cirkusz épületét, de az orosz Zejzissel való mérkőzése alatt rosszul lett, és hiába vitték kórházba, néhány órával később elhunyt. Ötven évet élt.
Fia, Czája Mátyás testnevelő tanárként ápolta a családi hagyományt. Fiatal korában a Képzőművészeti Főiskolán dolgozott segédmunkásként. Ott figyeltek fel rá, így állhatott modellt több művészi alkotáshoz. Róla mintázták a Puskás Ferenc Stadion melletti szoborpark sportoló alakjait, valamint – mások mellett- Grantner Jenő „Pihenő atléta” című szobrához is ő állt modellt. Élete végéig Szentendrén lakott, a ferences gimnáziumban tanított, a profi birkózás történetről több előadást tartott, illetve cikkeket publikált.
A Czája család nevének bérelt helye van a magyar birkózás aranykönyvében.
Forrás: http://klinda.site.aplus.net